„BúcsúZOO” a pécsi állatkertben

2014. április 28.

A május elsejei hosszúhétvégén, „BúcsúZOO” nevű rendezvényével várja utoljára vendégeit jelenlegi formájában a pécsi állatkert.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pécs Holding Zrt., és az állatkert funkcióbővítő fejlesztésének menedzseléséért felelős Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. 2014. április 28-án az Akvárium-terrárium épületében sajtótájékoztató keretében mutatta be a májusi hosszúhétvégére eső búcsú programját, valamint a fejlesztés elemeit, látványterveit.

Nagy Csaba Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere elmondta, hogy a mostani búcsú örömteli lesz, hiszen a város egy fejlesztés keretében számos problémát old meg, hiszen az ökoturisztikai park létrehozásával megoldódik a mecseki vízbázis védelme, valamint Pécs egy újabb, teljesen egyedülálló turisztikai elemmel bővül.

A városvezető beszédében ismertette, hogy: „A pécsi állatkert funkcióbővítő fejlesztésének megkezdése előtt május 1 és 4 között egy búcsú-buli, a BúcsúZOO kerül megrendezésre az állatkertben. A program célja, hogy egy emlékezetes utolsó találkozással tudjanak búcsúzni az érdeklődők állatkerti kedvenceiktől az átépítés idejére. Egy kicsik és nagyok számára egyaránt szórakoztató, élményekkel teli, vidám találkozásban lesz részük a hosszú hétvégén a pécsi állatkertbe látogatóknak. A megszokottnál „egy kicsit közelebb kerülhetnek” az érdeklődők az állatokhoz, hisz több kifutóra szervezetten bemehetnek és etethetik, simogathatják az állatokat. A rendezvényen sor kerül látvány-etetésekre, légvár és jótékonysági plüssállat vásárra, mellyel az új állatok érkezését lehet támogatni. A kedvezményes jeggyel látogatható program alatt a felnőttek részletes képet kaphatnak arról, hogyan újul és szépül a pécsi állatkert a fejlesztések hatására.


A városvezető ismertetője végén elmondta, hogy a Mecseki ökoturisztikai élménypark kialakítása a pécsi állatkert funkcióbővítő fejlesztésével és a kerékpár turisztikai infrastruktúra fejlesztésével” című projekt, az Európai Unió és a Magyar Kormány támogatásával, 100%-os támogatásintenzitással, 1.215.385.463.- forintból valósulhat meg.

Dr. Merza Péter prezentációja során bemutatta, céljuk, hogy a felújítással az állatkert minden törvényi előírásnak megfeleljen; az Állatkert, mint turisztikai attrakció megőrizze és növelje versenyképességét és növelje látogatószámát.

A fejlesztés további feladata, hogy megvalósulásával lehetőséget biztosítson az elsődleges célcsoportnak tekinthető gyerekek számára az állatvilág és természetvédelmi értékek megismerésére.

A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy felújítás következtében az állatkertben és környezetében az alábbi funkciók jönnek létre:

1. Ökoturisztikai park és fogadóközpont:

A projektnek köszönhetően az állatkert új fogadóközponttal bővül, melyben, nem csak kiszolgáló funkciók (pénztár, mosdók, büfé) kapnak helyet, hanem rendezvény és információs térként is szolgál.

Az ökoturisztikai és a NATURA 2000 parkban kerül bemutatásra a Mecsek és környékének állat és növényvilága. A park rész úgy kerül kialakításra, hogy alkalmas legyen szabadtéri oktatásra, és a NATURA 2000 védelmi filozófiájának és a fenntartható fejlődés és tudatos környezetvédelem irányelveinek megismertetésére. A vendégek fogadása érdekében az eddig komoly problémákat okozó parkolás is megoldásra kerül, továbbá a turista buszok számára is kialakításra kerül egy leszállóhely (a buszok a látogatás ideje alatt parkolhatnak a volt Vidámparknál).

2.   Állatkert és akvárium- terrárium:

A Munkácsy utcában működő Akvárium-terrárium is helyet kap a megújuló állatkertben, a fogadóközpont épületében. Az épület földszintjén az akváriumi rész lesz megtekinthető a sokszínű édesvízi és tengeri állatvilággal, illetve a látogatóknak lehetőségük nyílik betekintést nyerni a fóka medencébe is. A terrárium az emeleten kerül kialakításra, mely épületrészben rendezvény és oktatóterem is kialakításra kerül.

Az állatkert felújításának köszönhetően az elmúlt évek során felújított épületeken és kifutókon (oroszlán, víziló) kívül szinte az összes helyszín átalakul, megújul. Az állatkertben nem csak a már meglévő állatok kapnak majd helyet, hanem olyan új az állatkert népszerűsítését szolgáló emlősök és hüllők kerülnek Pécsre, mint a barnamedve, puma, leopárd, tigris, fóka, varacskos disznó, tehénantilop, számtalan tengeri halfaj és madárfaj (pl. cápák és keselyűfélék), továbbá a hüllőgyűjtemény is érdekes lakókkal bővül (pl. arany pettyes teju).

Az állatkerti részen több tematikus rész kerül kialakításra, ezek a következőek:
• Állatsimogató, majomház: a majmok, madarak, pónik, kecskék, disznók otthona. Mivel az állatsimogató az egyik legnépszerűbb helyszín, így mellette kerül kialakításra a játszótér is.
• Állatház- Nagymacskák: a pumák és a leopárdok új otthona az állatkert nyugati részén.
• Ragadozóház- vízilóház: Az állatkert egyik fő látványossága az oroszlánok, tigrisek és a vízilovak életében enged betekintést. A projekt keretében a tigrisek lakóhelyével bővül és a látogatók részére fenntartott része újul meg.
• Afrikai kifutó: a pályázatnak köszönhetően az ún. Afrikai kifutó is korszerűsödik továbbá a teljes területe szigetelésre kerül.
• Egyéb, kisebb állatházak: A pályázatnak köszönhetően az állatkert szinte valamennyi kisebb épülete, állatháza is megújul a törvényi előírásoknak és a látogatói igényeknek megfelelően.


3. Kerékpározásra alkalmas útvonal:

A Mecsextrém Park és a Remete rét között kialakításra kerül egy kerékpározásra alkalmas útvonal. Mivel az OTÉK előírásai szerint természetvédelmi területen csak kerékpáros közlekedésre kijelölt utat lehet építeni, ezért a projekt megvalósítása során a kijelölt útvonal forgalomtechnikai elemeinek kihelyezésére és kismértékű javításokra kerül sor (pl.: erdészeti utak profiljavítása).

A sajtótájékoztató lezárásaként Nagy Csaba alpolgármester elmondta, hogy a várhatóan 2015 tavaszán záruló projekt eredményeképpen biztosítottá válik Pécs város vízbázisának védelme és az állatkert modern turisztikai igényeknek megfelelő, ökológiai és fenntarthatósági szempontokat szem előtt tartó fejlesztése.

További híreink

Legfrissebb galériák